Örökimádás

Az első magyarországi örökimádási kápolnában már öt és féléve folyik a szentségimádás, és ez a kápolnában elhelyezett webkamera segítségével már a kezdetektől bárhol a világon követhető. A járványhelyzet miatt most csak így végezhető a szentségimádás. A szentségimádók listájára az itt következő levelet küldtük szét. A járványhelyzettel a szentségimádás még mélyebb dimenziói nyíltak. Erről tájékoztat az alábbi levél.

Kedves Örökimádó Testvérek!

A járvány megváltoztatta az örökimádásunk módját is. Arra kényszerültünk, hogy az ökrökimádást áttegyük a virtuális térbe. Eddig is lehetett távolból is, a kápolnában lévő kamera és számítógépünk képernyője révén is szentségimádást végezni. Sokan jelezték már korábban is, hogy ez milyen nagy segítség volt számukra a szentségimádásban. Ebben az új helyzetben jelentkezett néhány testvérünk, aki távolból akar a jövőben is örökimádó közösségünk tagja lenni. Szeretettel köszöntöm őket körünkben.

Amikor be kellett zárni a kápolnát a szűkös tér és a vírusveszély miatt, kitettük a templom szembemiséző oltárára is monstranciában az Oltáriszentséget. Így a templom előteréből lehetett szentségimádást végezni. Kevesebben jöttek erre, amint számítottunk rá. Valaki meg is jegyezte, hogy Jézus eddig a templom tabernákulumába volt bezárva, most a templomba van bezárva. Mivel oly kevesen látogatták, ezért egy hét óta nincs kitéve a templomban az Oltáriszentség.

Nyáron akartuk kifesteni a szentségimádó kápolnát. De áttettük ezt most ennek a kényszerszünetnek az idejére. Terveink szerint a Húsvét utáni héten fogjuk kifesteni a kápolnát. Az idő alatt tervezzük, hogy kitesszük újra a templomban az Oltáriszentséget, és ott marad éjjel-nappal – ráirányított kamerával – hogy onnan lehessen folytatni a kápolna festése idején az online szentségimádást.

Ez a rendkívüli helyzet ráirányíthatja a figyelmünket arra is, hogy mi is az igazán fontos a szentségimádásban. Eddig fizikailag is jelen voltunk, kimozdultunk otthonunkból. Az oda- és visszaút is része volt a szentségimádásunknak. De vajon lélekben jól végeztük-e a szentségimádást?

Szent Pál mondja, hogy a Szentlélek temploma vagyunk, és Isten lelke lakozik bennünk. Ő figyelmeztetett is, hogy ne romboljuk le Isten templomát testünkben, mert ha megtesszük, Isten lerombolja azt (Vö. 1Kor3,16-17). A templomnak a szíve a tabernákulum, és benne a szentségi Jézus. A megtestesült Isten első tabernákuluma a Szűzanya méhe volt. A méhet második szívnek is szokták nevezni. Jézus azt akarja, hogy a mi szívünk is tabernákulum legyen, hogy ő lakozhassék abban.

A legnagyobb, amit Istennek felajánlhatunk, az a lelkünk. Azt kell élő tabernákulummá tennünk az Ő számára. Ott szeretne élni mindörökre. Ezt kéri tőlünk: „Adjátok szíveteket, lelketeket Nekem és csakis Nekem!” Most jött el az ideje a kényszerű bezártság idején, hogy felfedezzük ezt a legnagyobb kincset a szívünkben, hogy a keresztség, és elsősorban a bűnbánat szentsége és a szentáldozás révén ott van szívünkben a Mennyország. Most, amikor elérkezett az ima és a csend órája, rátalálunk a szívünkben lévő Jézusra. Ha Őt megtaláljuk, felfedezzük ott, akkor mindent megkapunk, mindenre rátalálunk. Eltűnnek a félelmeink is, amelyeket ez a járvány és a média felerősít bennünk.

A koronavírussal vívott harcunk abban a pillanatban véget ér, amint beismerjük semmiségünket, felemeljük tekintetünket és így szólunk: „A mi segítségünk az Úr nevében van, aki az eget és a földet alkotta. (Zsolt 124:8)!” A mai emberek többségét azért lehet megfélemlíteni, mert számukra csak a földi test létezik, amely a halállal elenyészik. Mi keresztények viszont tudjuk, hogy a lélek az, ami élteti a testet is. A test önmagában nem használ semmit. (Vö. Jn 6,63)

A félelem a hit ellensége! A Biblia ismeri a szent félelmet is, az istenfélelmet, amely a Szentlélek egyik ajándéka. De a koronavírussal kapcsolatban egy olyan félelemről van szó, amely szorongással, nyugtalansággal, a jövő iránti kiváncsisággal és álmatlansággal párosul. Ez a fajta félelem a hit ellensége. A megtérés után ennek a félelemnek nem marad nyoma. Ha átadjuk Istennek teljesen az életünket és a halálunkat is elfogadjuk előre a kezéből, akkor a koronavírustól való félelem is elveszíti hatalmát felettünk. Természetesen tegyünk meg az óvintézkedéseket, amelyek rajtunk múlnak, de ne engedjük, hogy a félelem legyen az úr felettünk. Egyedül Jézus legyen az Úr!

Ha a bezártságnak ezekben a napjaiban megtanuljuk Jézust a szívünkben – mint templomban, mint tabernákulumban – imádni akkor kegyelmi idő lesz számunkra az, amit eddig csak szabadságunk korlátozásaként fogtunk fel, és amely oly sokszorosan próbára tett minket, és egymással való kapcsolatainkat.

Az egész világra kényszerpihenést köteleznek. Szükségünk van erre a pihenésre? A válasz: IGEN! Igen, szükségünk van erre a pihenésre, hogy jobban megismerjük önmagunkat, és a szívünkben élő Isten. A hajszolt világ önmagunkat vette el tőlünk, és ezáltal a szívünkben élő Istent is.

A Szűzanyától tanulhatjuk meg legjobban, hogy mit jelent Isten tabernákulumának lenni. Ha Őt kérjük minden imánk, minden a jelen helyzetben otthonról végzett szentségimádásunk előtt, hogy Ő mutassa meg, hogy hogyan fogadhatjuk a szívünkbe Jézust, hogyan hordozhatjuk, imádhatjuk Őt, ahogyan a Szűzanya tette, miközben rokonát Erzsébetet látogatta… és így tovább, végigmenve a rózsafüzér titkain… akkor biztos, hogy termékeny lesz az imánk, szentségimádásunk.

Most még nagy kincs számunkra a szentségimádás, a tabernákulumban velünk lévő Jézus társaságában időzés. De minderre csak földi életünkben van szükségünk. Abban az írásban, amelyből ehhez a levelemhez ihletet merítettem, találtam egy számomra nagyon elgondolkodtató mondatot:  A földi tabernákulum bezáródik mindörökre az utolsó napon, de lelketekben az élő Tabernákulum mindörökre megmarad.

Most annak van itt az ideje, hogy ezt a lelkünkben lévő élő tabernákulumot felfedezzük. Ehhez nyújtanak kiváló lehetőséget a bezártságnak ezek a napjai, és különösen most a szent három nap és a Húsvét szent ünnepe. Aki ezekben a napokban a váci piarista atyákkal szeretne otthonról együtt ünnepelni, ezen a módon teheti.